A Maldív szigetek az Indiai – óceán egyik ék köve. Marco Polo a híres utazó és kereskedő az Indiai-óceán virágának nevezte el. A szigetek összterülete 300 km2 viszont egyik sziget sem nagyobb, mint 13 km2. Maguk a szigetek nem emelkednek ki a tengernél 2,5 méternél magasabbra, de a területen lévő szigetek 80%-az éppen csak eléri a tengerszint feletti egyméteres magasságot. A globális felmelegedés és a sarki jegek olvadása miatt, így veszélybe kerülhetnek ezek a csodás kis "Micro világok". Mindig is szerettem volna látni ezt a pazar területet, de igazából nem egy napozó ágyon heverve, koktélt szürcsölgetve, halálra unva magam és szállodai szolgák hadaitól körül véve. Ezért jött kapóra, hogy az egyik olasz ismerősöm horgász turizmusban dolgozik és az egyik bázisa ez a csodálatos szeglete a földnek. Így hát nem is volt kérdés, hogy oda megyünk decemberben egy remek kis pecára.

Négy horgásztársam és mi ketten a kedvesemmel, vágtunk bele a nagy kalandba. Csodálatos 10 napot töltöttünk el együtt, de jó mesemondó módjára az elejétől kezdve, kronológiai sorrendbe szedve vágok bele a mi kis sztorinkba. Mondjuk ha Tarantino stílusban írnám, akkor a közepén kellene kezdenem, de elvesznék a szövevények labirintusában. 

Budapesti indulásunkat követően Dubai felé vettük az irányt és természetesen az Emirates légitársaságot választottuk fuvarosunknak. Kényelmesebb velük ennyi órát repülni, hiszen csak a tiszta repülő idő több mint 11 óra lett volna, de a két átszállás miatt, ez közel húsz órává duzzadt. Dubaiba érkezvén szerettünk volna kimenni az egyik ottani kedvenc horgász boltunkba, de éjjel érkeztünk és hajnalban indultunk tovább, 5 óra várakozásunk volt, majd hasítottuk az eget Malé felé, ami a Maldív szigetek fővárosa. A margó szélére írnám azért, hogy maga a reptér Hulhumalé szigetén van, ami háromszor nagyobb, mint maga Malé. Itt "kicsekkoltuk" a feladós cuccunkat, majd kis kézi kocsival áttoltuk a domestic hall-ba, ahonnan a helyi járatok indulnak és újra feladtuk a botcsöveket és a feladós bőröndjeinket. Fél óra várakozást követően már szárnyalt is velünk a duplamotoros kisgép Funaadhoo szigetére, ahol némi várakozás után tovább röppentünk a végcélunkhoz. 

Kora délután érkeztünk meg Hanimaadhoo szigetére, amely 8 napig a bázisunként szolgált. Innen indultunk minden hajnalban a sok szövevényes sziget labirintus irányába. A Maldív szigeteket 1192 darab apró kis sziget alkotja, ahol navigáció nélkül könnyű lenne elveszni. Kipakolást követően leugrottunk a beach-re és a kikötőbe, kis terepszemle, majd az óceán illatának beszippantása végleg tudatosította az agyunkban, hogy megérkeztünk, induljon a nagy kalandunk! 

Hajnali 5.30-kor ébredtünk, ami otthon 01.30-nak felelt meg, úgyhogy volt rendesen jét leg pár embernél. Gyors reggeli után pakolás a kisteherautóra, majd irány a kikötő, ahol bepakolás, majd irány a nagy kékség! Innentől kezdve ez volt a napi kezdő rutinunk, hat napon át. Hét órakor már haladtunk az első spot felé, de halkan megjegyezném, hogy ilyenkor már 30C volt árnyékban és a nap nagyon perzselt. Mi azonban szépen és okosan védekeztünk a leégés ellen, hála az upf 50+ ruháinknak, nem nagyon volt komoly bőr perzselésünk. Figyelni kell erre, mert csúnyán le tudunk itt égni és akkor már nem lesz élmény egy ilyen túra! 

Jigezéssel kezdtük az első napi etapot, amit izgatottan várt már mindenki. A többiek speed jigeztek én azonban slow jig mellett tettem le a voksomat. Lassú mozdulatokkal vezettem a csalit, néha megállítva a legtöbb esetben ilyenkor verte le a hal. Az első halat Péter fogta, egy szép moontail grouper formájában. Majd elkezdtük mi is szedni a halat és jöttek sorban a szebnél szebb halak. Almaco jack volt a leg gyakoribb a grouperek mellett. Azonban néha megtréfáltak a halak, mert elemi erővel tépték szét a jigek assist horgainak a kötelét, vagy harapták el magát a 130lbs méretű fluorocarbon előkénket. Aztán végre sikerült egy combos Amberjacket megakasztanom, amit természetesen nem tudtam egybe kifogni, mert a cápa kartárs úgy döntött, az pont jó lesz neki reggelire. Így a közel húsz kilogramm súlyban lévő halamból, csupán egy fej jött el a hajóig. Kalandnak ez is jó volt. Sikerült még az első nap fognom kettő darab Giant Trevally-t, de nem voltak nagy méretűek. Ezt a halat a legtöbben GT néven becézik és az egyik kedvenc halam a sósvízi pecáim során. Nap közben megálltunk ebédelni és strandolni az egyik kis szigeten. A hófehér homok, a karcsú pálmafa lengése a szélben, mind kedves a szívünknek. Amíg toltuk a bendőnkbe a tonhalas rizst addig a szemünk is falta a pazar látványt. Jól lakott a bendő és a lélek is. Az első csodás napunk végére egy olyan spoton álltuk meg, ami nagy halakat sejtetett és így is lett. Attila fogott egy szép kutyafogú tonhalat, becenevén dogiet, én pedig egy eddig csak a bakancslistánom lévő halat, melynek neve Cobia. Erős, és kemény harcos, komoly küzdelem volt. Gergő is fogott egy szép Jobfisht, Attila pedig rákontrázott egy combos Amberjackkel. Engem pedig megint megtépett egy szép cápa. Már lassan kezdtem hozzá szokni, de boldog azért nem voltam ettől. Estére mindenki hulla fáradt volt, és a vacsora után senkinek sem kellett esti mesét mondani, ájultan zuhantunk az ágyba. 

Ez így ment hat napon keresztül, annyi változás volt benne, hogy néha popperrel is dobáltunk, de nem voltunk nagyon eredményesek, a halak inkább a mederfenéken heveredtek. Olyan 50-100 méter körüli mélységeket vallatunk, rengeteg cápát is fogtunk, de erről szeretnék egy másik cikkben mélyebben elmerülni, mert van miről mesélni. Az egyik ebédidős napunkon nagyon sok ráját is láttunk, ott úsztak a közelünkben, nagyon nagy élmény volt szintén. 

Az első delfinekre három napot kellett várni, de akkor egy hatalmas csapat vett minket körül és önfeledten játszadoztak, ugráltak. Mondanom sem kell. Mindenki fotózott, videózott bőszen. 

Az utolsó kettő napunkon kicsit viharos, esős idő köszönt be, ezért a fő szigetünk környékét horgásztuk és ide rohantunk vissza mikor jött a vihar. Amikor tovább vonult, mi is kimerészkedtünk az óceánra és horgásztunk tovább. 

Érdekeségképpen megemlíteném, hogy az itteni házak falai és kerítései korallból készültek és a nap feketére aszalta mindet. A fejünk felett gyakran elreppenő varjak közt néha felbukkant egy két gyümölcsevő denevér is, ami a maga méretével impozáns látványt nyújtott. Olyan egerészölyv, forma volt, méretét tekintve. Zseniális napok voltak és nagyjából kettőszáz halat sikerült zsákmányolnunk és még vagy háromszor ennyit veszítettünk. Kedvünket nem szegte, mosollyal az arcunkon távoztunk haza és vágtunk neki a 36 órás útnak, mert Maléban és Dubaiban is 10 órát vártunk az átszállásra, de egyáltalán nem bántuk mindezt. 

Fejben már elterveztük a következő túrát és a 2024-es év decemberében úja visszatérünk és revansot veszünk a meglépett halaktól. Meseországban jártuk és álmainkban előfog fordulni gyakran, majd egy év múlva újra életre kelnek az álmok. 

Addig is még vár minket sok szép kaland és hatalmas halak. Görbüljön!

Tarts velem egy világ körüli kalandra!

Az igazán nagy fogás a kitartáson és alázaton múlik.