A tengeri pergető horgászat varázsa

2023.03.25

Ha valaki Magyarországra születik, akkor vajmi kevés esélye lesz, hogy igazán belemerüljön a tengeri horgászat titkaiba. Számomra is sok évnek kellett eltelnie, mire bele kóstoltam és teljesen a rabjává váltam. Azóta azonban teljesen elvarázsolt és elvesztem a végtelen kék vizek horgászatában. Mára már el sem tudom képzelni, hogy ne ide szervezem a szabadidőmet és a horgászatomat. Nem mondom, hogy nem szeretek a Dunán balinozni, vagy a Rhone deltájúban harcsázni, de valahogy sokkal nagyobb késztetést érzek egy sós vízi horgászatra. Úgy érzem én ide haza jöttem.

Tengertelen emberként nehéz volt fejlődni és elindulni ezen az úton, de mára már egész jól elnavigálok ebben a világban is. Természetesen itt is csak a pergetés érdekel, a halas horgászat számomra semmi élményt nem ad. Az évek alatt olyan dolgokat tanultam meg, amiktől csak ámulok és bámulok folyamatosan.

Nagyon gyors a halak életciklusa és hihetetlen erejük van a méretükhöz képest. A tonhalak, Marlinok, cápák, esetlegesen a Dorado (mahi mahi), sosem alszanak, ezért folyamatos mozgásban vannak, viszont éppen ezért nagy rövid ideig élnek. Az előbb említett Mahi mahi például maximum 4 évig él és ezalatt a rövid idő alatt éri el a kifejlet és maximum méretét. Ez nagyjából olyan harminc kilogramm lehet. A legnagyobb kifogott méret 34,5 kg volt. 

A tonhal félék sem élnek sokáig, maximum 10-12 évig élnek, kivéve az Atlanti-óceáni kékúszójú tonhalat, amely 35 évig is elélhet. Gondolom a hidegvíz miatt lassabban növekszik. Ez idő alatt el tudják érni a többszáz kg feletti testsúlyt is és a kétméteres testhosszt. Kézben tartott bottal, maximum 100kg lehet, amit pergetve megtudunk fogni, a nagyobbakhoz speciális bot és multi orsó szükségeltetik. Nagyon megdöbbentő adatok ezek, legalábbis számomra az volt. 

Az én nagy kedvenceim a Trevally félék és különösen a Giant Trevally, mivel méretéből adódóan ő a legnagyobb tömegű és méretű hal a fajtájában. Elérheti akár a 80kg testsúlyt is, de már az 50kg felettiek is nagyon ritkák. A fogásuk technikájának a spektruma is igen széles. Tudok rá horgászni dagálykor a korallzátonyok menti sekély vizekben és apálykor gyakran akasztom meg őket hetven vagy 100 méter mély vizekben is. Főleg speed jig technikával szoktam fogni őket, ám idéntől elkezdtem a slow jig horgászatot is. Elég jól sikerültek a kezdeti horgászatok és mondjuk úgy, hogy hamar rákaptam az ízére, ezért egy teljes cikket szánok majd rá a közeljövőben. Azonban az igazi klasszikus a nagy popper vagy a stickbait. Ezeket a felszín közelében kapja el, így mondhatni minden a szemünk előtt történik. 

Mikor e sorokat írom éppen pakolásban vagyok egy hosszabb, négyhetes túrára, ahol GT kergetés lesz a fő célpont. Szeretnék készíteni egy rövid filmet a horgászatukról, amolyan kedvcsináló, illetve oktató jelleggel. Idén azaz 2023-ban már sikerült kettő darab harminc kg felettit is megakasztani, amely el is jött kézig. Az egyiket a horgászcimborám Ádám fogta meg, a másikat én. Jött pár kisebb is, de ugye mi horgászok, mindig a big one halakat kergetjük. Az húz jobban, az mutat a kézben is jobban. 

Ha úgy dönt valaki, hogy belevág egy ilyen túrába, akkor fel kell készülnie fizikálisan is, mert borzasztóan strapás peca. Nem egy UL cucimuci, a felszerelés súlya is komoly, főleg, ha egésznap kézben tartja az ember. Plusz a hullámzásban a talpon maradás is komoly koncentrálást igényel. Ez egy brutálisan nagy élmény, komoly kihívás és nagyon erősek a halak. 

Úgyhogy kalandra fel és szakadjon a madzag! Görbüljön!



Tarts velem egy világ körüli kalandra!

Az igazán nagy fogás a kitartáson és alázaton múlik.